2010. Június 28 – július 2.
Június 28-án reggel 900-től kezdődött az V. Falukutató tábor.
A tábor programja:
Hétfő
900 – Gyülekező, a napirend megbeszélése, feladatok kiosztása.
930 – Minden tábor első napját, a hétfőt azzal kezdjük, hogy a heti piacon csoportokat alkotva körülnéznek a gyerekek, a régi korok szokásairól kérdezik az idősebb besenyszögieket, az információkat leírják, majd visszatérve a táborba megbeszélik tapasztalataikat.
1200 – Körjáték („Tegyél hozzá egy mozdulatot”): a gyerekek körben állnak, utánozzák egymás mozdulatait és hozzá tesznek egy sajátot is.
1230 – Ebéd: Krumplileves, kakaós csiga és lekváros kenyér, a szomjúság csillapítására limonádét is készítettek. Az ételek és a limonádé elkészítésében természetesen a gyerekek is segédkeztek.
1340 – diótörés: a héj és a bél szétválasztása. A dióhéjból kis csónakokat készítettek a gyerekek, melyeket ki is próbálhattak az udvaron lévő dézsában. A kishajó készítés után só gyurmát és csapatjelvényeket is készítettek a gyerekek. A kézműveskedés közben egy csoport borsót szedni, egy másik pedig fát vágni indul.
1430 – Lassan érkezik a borsó a taligával. A táborlakók megkezdik a borsófejtést, melyből másnap a leves fog elkészülni.
1450 – Egy csoport elindul az Idősek Otthonába „meginterjúvolni” az ott lakókat.
Közben a táborban maradtak befejezik a dióhéjból és parafa dugóból készített hajóikat.
1605 – Paradicsomot palántálnak a gyerekek. A palántálás közben a legnagyobb látványosság a békaúsztatás az udvaron lévő dézsában. J
1630 – Uzsonna: zsíros kenyér paradicsommal és paprikával, aki gondolta megkóstolhatta a padlizsánkrémes kenyeret is.
1700 – Három csoportban elindulnak a gyerekek és segítőik tehenet fejni, majd a munka végeztével mindenki haza indul.
Kedd
900 – Gyülekező. Feladatok: csúzli-fa gyűjtése, sárgarépaszedés és pucolás, valamint nádpucolás. Közben a bátrabbak kipróbálhatták magukat az ostorcsattogtatásban.
910 – Reggeli: vajas kenyér párizsival. Reggeli után aki végzett a nádpucolással elkezdhette kifaragni belőle a nádsípot. A lányok kosárkát készíthettek drótból és rafiából.
920 – Névsorolvasás. Az előző napi események megbeszélése, értékelése, élménybeszámolók. A gyerekek megismerkedhettek a vaj köpülés folyamatával, először elméletben majd gyakorlatba is. Majd folytatódtak a kézműves elfoglaltságok a táborban. Az eddigiek mellett már a pörgettyűkészítéssel (fa rúd és rajta fa korong) is megismerkedhettek a gyerekek. A lányok „gumizással” töltötték az időt. A fiúk egy kisebb csapata nádból és papírból sárkányt készítettek, melyet később reptethettek is.
Megismerkedhettünk egy érdekes technikával is: a képégetéssel, Kiszely Katalin segítségével. Csiszolt faanyagokra egy speciális égető eszközzel kellett beleégetni a már előre megrajzolt képeket az ügyes kezű vállalkozóknak.
1000 – Megérkezik az újságíró. Képeket készít a gyerekek itteni foglalkozásáról, a táborról. Nagy érdeklődéssel készítette a képeket a nádkunyhó/ pásztorkunyhó készítéséről, tarhonyakészítésről, sárgarépakrém készítéséről, a dió kishajók úsztatásáról és a népi játékokat készítő és játszó gyerekekről.
1100 – Megérkezett a traktor, amit a gyerekek kipróbálhattak, traktorozhattak Kiss Endre segítségével a faluban.
1120 – Répakrém készítése a répa lereszelésével, fokhagyma, só, majonéz, mustár és vaj hozzáadásával.
1200 – Ebéd: borsóleves, sült csirkecomb rizzsel.
Ebéd után a befejezetlen foglalkozásokat folytatta mindenki.
1430 – Egy csoport elindul Csajbók Menyhérthez, a II. világháborúról beszélgetni. Közben készül a kenyérlángos, hagymát és szalonnát szeletelnek a gyerekek.
1620– Uzsonna: kenyérlángos.
1645 – Elindul mindenki a Fecskelyukba sárkányt eregetni. Sajnos a nagy szél hiányában nem nagyon repültek a sárkányok. A diócsónakokat és a parafahajókat a Milléren elengedte mindenki.
1730 – Négyes csoportokban mindenki kutatni indul.
– Idősek Otthonába, népi gyerekjátékok, népdalok gyűjtése.
– Kenőtoll készítése.
– Héja Adornál az 56’-os forradalom eseményeiről beszélgetnek.
– Rácz Istvánnál a fürjtenyésztésről hallhattak.
Szerda
900 –Gyülekező, majd a tegnapi kutatások eredményeinek megbeszélése.
Reggeli: vajas kenyér sonkával. Reggeli után tízes csoportokban mehettek a gyerekek csónakázni, halcsapdákat telepíteni és ellenőrizni az Erzsébet kertben. A lányok lekváros kiflihez kelt tésztát készítenek. Közben folynak az állandó kézműves foglalkozások is: képégetés, kosárkészítés, szövés, hajókészítés, rajzolás stb.
945 – Elkezdődik a szappanfőzés folyamata a zsiradékok kifőzésével. Közben a gyerekek sutyinkázni mentek és buborékot fújtak kézzel. A lányok az ebédhez tésztát dagasztanak, majd megtöltik lekvárral.
1050 – Megkezdődnek a csúzli készítés előkészületei, majd a csúzlik is elkészülnek. Közben új kézműves foglalkozást is megismerhettek a gyerekek: a terítőkészítést.
1240 – Ebéd: húsgombóc leves, lekváros bukta.
Ebéd után a szappan már majdnem elkészült. Kiöntötték az üstből, már csak várni kell, hogy megkeményedjen.
1330 – A gyerekek újabb adag nádat tisztítanak meg, amiből sípot is készítenek. A lányok közben az uzsonnának való kakaós csigát készítik.
1545 – Indulás a fecskelyuki sportpályára, ahol a gyerekek nádsípot készítenek, íjászkodnak és egy sportos vetélkedőben mérhetik össze az erejüket és ügyességüket az egyiptomi tábor lakóival.
2015 – A táborban nyársalás kezdődik. A csepergő eső ellenére folyamatosan készülnek a pirítós kenyerek, sülnek a virslik és a szalonnák.
2030 – Megkezdődik a csillagvizsgálás. Sajnos az ég teljesen felhős így távcsővel nem tudtuk megfigyelni a bolygókat, csillagokat, de a Szolnokról meghívott csillagász megtartja az előadást a sátorban. Megismerkedhettek a gyerekek a távcsövekkel és sok érdekes dolgot hallhattak a világegyetemről is.
2200 – Takarodó. Mindenki lassan elindult haza.
Csütörtök
900 – Gyülekező.
Reggeli: bundás kenyér. A gyerekek folytatják az állandó foglalkozásokat.
930 – A tegnap elkészült szappanok, túró és a köcsögduda elkészítéséhez szükséges disznóhólyag megtekintése. Elkészül a köcsögduda, melyet a gyerekek sorban kipróbálhattak.
1140 – A nagyobbak ugráló Jancsit barkácsolnak faanyagokból.
1200 – Ebéd: húsos tarhonya.
1245 – Indulás busszal Szolnokra, ahol megnézzük a Művésztelepet és a Tájházat.
1610 – Indulás vissza a táborba busszal. Itthon nagy vihar tombolt, a táborhelyet tönkretette, a sátrak eltörtek, elszakadtak, vízben állt az egész udvar.
1700 – A gyerekek megkapták az uzsonnájukat (pogácsák), majd haza indultak.
Péntek
400 – Lassan mindenki megérkezik. Elkezdődik a kenyértészta dagasztása. A fiúk tyúkokért mennek.
530 – Megérkeznek a fiúk a tyúkokkal. Elkezdődik a tyúkkoppasztás.
630 – Mindenki Gazdag Csabáékhoz indul, ahol lángost készítettek az asszonyok, melyeket az előmelegített kemencében sütöttek meg. A kenyerek is bekerültek a kemencébe.
Közben a múzeumnál maradtak megfőzik a tyúkokat. A gyerekek becsomagolják a szappant.
1000 – Megérkeznek a riporterek két TV-től. Riportokat készítenek a táborvezetővel (Molnár Melinda), a gyerekekkel és felveszik a táborban zajló eseményeket, foglalkozásokat.
1130 – Csoportkép készítése, melyet majd az emléklapon láthatnak viszont a gyerekek és segítők.
1200 – Ebéd: tyúkpörkölt, túrós sütemény. Ebéd után megérkezett a fagyis kocsi, minden gyerek kapott két gombóc fagyit.
1400 – Mindenki elindul számháborúzni.
1600 – Vége a tábornak. Mindenki összeszedi a héten készített tárgyait, emlékeit és lassan hazaindul.
Sok mindenkinek köszönhetjük, hogy ez a falukutató hét -az eddig megemlített résztvevőkön kívül- gazdag programmal, tartalmasan, sok, feldolgozásra váró adattal zárult.
Próbálom felsorolni:
Besenyszögért Alapítvány, Kiszely Imréné, Községi Önkormányzat, Balogh Zoltán, Farkas Árpád , Boros Ignácné, Coop ABC Besenyszög, Palyafári János, Gyógyszertár, Urbán Zoltán-Ne Tovább, Demény Zoltán, Gyáfrásné Héja Katalin-Pékség, Strommer Ferenc, Gyáfrás Péter, Csajbók Zsolt, Boros Ignác, Gazdag Csaba és felesége.
A táborban és a táborért dolgozók, segítők:
Danajka Balázs, Kiss Endre, Rácz Istvánné, Kiss Béláné, Tarjányi Gábor, Varga Bálintné, Szabó Gyuláné, Berényi Dénes, Héja István, Magony Gizella, Homoki Ferencné, Csajbók Hajnalka, Kontér Fruzsina, Kiss Endre, Pintér László, Boros Annabella, Demény Vivien, Danyi Nikolett, Berényi Bernadett, Barta Márk, Lovász Attila, Csajbók Nikoletta, Szabó Sándor, Mester Sándorné, Mester Sándor, Gujka Józsefné, Bálint Lászlóné, Benedek Péterné.