TAVASZ A VEHICULUM-HÁZBAN

Az idei tavasz sem zajlott le eseménytelenül a Vehiculum-Házban. A falu főutcáján elhaladó emberek gyakran láthatták a kerítés előtt sorakozó bicikliket, hallhatták a gyerekzsivajt az udvarról és a nagy sürgés-forgást az épület körül.

Az iskolai felújítások miatt két osztályt látott vendégül a második félévben többek közt a Vehiculum-Ház is. A múzeumból hirtelenjében iskolává vált épület / és dolgozói / kiállták a próbát. A tanítás két teremben zökkenőmentesen folyhatott, miközben elkezdődtek a tavaszi munkálatok is, melyekben rendszeresen segédkeztek a gyerekek is. Az osztályok mára már visszaköltözhettek az iskolába. Elmondásuk szerint nagyon élvezték a Vehiculum-Házban töltött időt, de azért már örülnek, hogy visszatérhetnek a jól megszokott osztálytermükbe.

Ennek ellenére nincs csend a múzeumban. Rendszeresen érkeznek különböző osztályok például kerti munkálatokra. A felnőttek segítségével végezték el a különböző munkafolyamatokat, mint például a gyógynövénykert szegélyezését, a bokrok tövének gyomtalanítását, valamint a veteményezést. Minden osztály saját parcellát kapott, melybe elvethetik az általuk hozott magokat, majd később betakaríthatják, és végül elfogyaszthatják a termést. A veteményes megóvására a gyerekek madárijesztőt is készítettek. (Erről az Új Néplapban is láthattunk fényképet).

Természetesen idén sem maradt el a húsvéti tojásfestés. A főzött tojás mellett, kifújt tojást is festhettek. A legnagyobb érdeklődéssel a tojásfújás folyamatát tekintették meg, majd végezték el a gyerekek. A tojásfestés közben a Húsvéthoz kapcsolódó népi hagyományokról beszélgettek.

            A sütkérezés is már alapvető tevékenységgé vált az iskolások, múzeumban töltött ideében. A hagyományos édességek, ételek elkészítésének módját az idősebb korosztály adja át a fiataloknak. Többek közt készítettek csörögefánkot, almás lepényt, rongyos lapókát, krumplis pacsit és bodzafánkot is.

            Idén is megrendezésre került a Hétpróba című sorverseny a nagycsoportos óvodásoknak és az első osztályosoknak. Vegyesen, négy csoportban kellett a 7 próbát teljesíteni a gyerekeknek. A hétpróba feladatai voltak: váltófutás labdával, váltófutás vízhordással, futás karikában, „gólya viszi a fiát” vagy „puttyó”, zsákon húzás, zsákba ugrálás és kígyófutás. A verseny után minden csapat megkapta a helyezéséért járó jutalmat, majd palacsintázással zárult a nap.

            Folytatódtak a múzeumpedagógiai foglalkozások is: a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletadása Besenyszögnek című vándorkiállítás képeihez kapcsolódó foglalkozások a „Hangulatvonalak – Mit mesél a vonal”  és a Keresztény szimbólumok.

Az előbbin a feladatok a hangulat és a vonal összefüggését mutatják. A foglalkozáson részt vevő gyerekek is hangulatukhoz megfelelő módon értelmezik a feladatokat és annak megfelelő képeket is alkotnak az óra végén.

A Keresztény szimbólumok című órán a diákok az építészetben és a közéletben is keresztény szimbólumokat keresnek és értelmeznek ugyan csak feladatlap alapján.

A Témahét (pályázati program) melynek címe Lakóhelyünk régen és ma,Fejes Mihályné vezetésével valósult meg, melynek néhány programja intézményünkben kapott helyet. Ilyen volt a „Bodza napja”. A program bodzagyűjtéssel kezdődött. Csoportokra bontva, Besenyszög utcáit járva kellett bodzavirágokat gyűjteni, melyekből a múzeum udvarán bodzafánk, bodzaszörp és bodzafüzér készült. Az elkészült étel és ital elfogyasztása közben egy előadást hallhattak a gyerekek a bodzáról, jellemzőiről, gyógyhatásáról, valamint egyéb gyógynövényekről is. Ezt követően egy feladatsor kitöltésével zárult a nap, melyben az egész nap- és az előadásban hallottakkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni.

Ugyancsak a program keretein belül rendezték meg újra a Honismereti vetélkedőt, melyben sok érdekes feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak ősi mesterségekkel, a templom alaprajzával, Besenyszög nevével, okiratokkal, néprajzzal, Tisza szabályozásával és a településen található szobrokkal, emlékművekkel kapcsolatosan. A vetélkedő végeztével rongyos lapókát és gyógynövény teát fogyaszthattak a gyerekek, melyek elkészítésében ugyan csak segédkeztek.

A témahét következő programja a Gyógynövények Magyarországon és lakóhelyünkön címet kapta. Első feladat az udvaron volt, ahol a gyógynövénykertből kellett a megadott gyógynövényeket leszedni, melyekből majd teát készítenek. Majd vetítés és hozzá kapcsolódó előadás meghallgatása után ugyancsak feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek ismert gyógynövényekről, felhasználásukról, gyógyhatásaikról. A nap végén krumplis pacsit fogyaszthattak a gyerekek, melyet ismét ők készítettek el felnőtt segítséggel. 

További programok a témahéten: állattenyésztéssel és földműveléssel kapcsolatos feladatok. Az eddigi feladatokhoz hasonlóan vetítés és előadás után kell egy feladatsort kitölteniük a gyerekeknek, melyekben a kérdések a régi és modern földművelésre, témával kapcsolatos népi mondásokra, közmondásokra, gabonafélékre, földműveléshez kapcsolódó versekre és eszközökre, a ház körül tartott állatokra, a mezők és erdők állataira és vadállatokra vonatkoznak.

            A gyerekek mindig szívesen jönnek a Vehiculum-Házba, hogy eltölthessenek itt néhány órát, melyek során sok érdekességet hallhatnak és tanulhatnak meg a tanáraiktól és az idősebb generációtól. A legnagyobb sikere mindig a Paraszti Praktikák Programjának van, melyekben a népi ételek elkészítésének módját ismerhetik meg és sajátíthatják el a diákok, de a múzeumpedagógiai foglalkozásokat is nagy figyelemmel hallgatják és élvezettel töltik ki a feladatsorokat. A programoknak nincs vége, továbbra is látható és hallható lesz a gyereksereg a Vehiculum-Ház udvarán.