Besenyszög négy középkori faluból: Szög, Szentiván, Fokorú és Szászberek alakult ki. Szög nevét egy 1395-ben készült oklevél, Szentivánét és Fokorúét egy 1332/1337-es pápai tizedjegyzék említi.
A régi Szentiván már 1420-ban népes, lakott hely, a Széchényi család birtoka volt.
1455-ben Széchenyi László Országh Mihálynak és Losonczy Albertnek elzálogosította ezt a területet. Ők a jól jövedelmező birtok felét örök adományul kérték és kapták meg 1461-ben Hunyadi Mátyás királyunktól.
A megmaradt birtokrészt 1467-ben Bonó Mózes velencei polgárnak, majd 1470-ben Országh Mihálynak szintén elzálogosította Széchenyi László. 1485-ben az országbíró a Losonczyakra vonatkozó részt elvette, és a Nagylucsei családnak adta.
1703-ban rác szabadcsapatok felégették a községet. A hozzátartozó Fokorú, Pusztakürt, Palotás és Alcsi nevezetű puszták is megsemmisültek
Ebben az időszakban a község területéhez tartozó Alsószászberek puszta körül egy Szabolcs nevű, ma már elpusztult, falu állt.
1764-ben Gr. Eszterházy Károly egri püspök jobbágyokat és kisnemeseket telepített ide, ettől számítjuk a mai település létezését. 1828-ban Besenyszög egybeépült és közigazgatásilag is egyesült Szentivánnal. Ebben az időben a község és a hozzá tartozó földterületek a szatmári káptalan, az Orczy, Eszterházy, Halasi család, a Thalabér örökösök és Telek István birtokában, tulajdonában voltak. Az 1827-es összeírás szerint a település lakóinak száma ekkor 406 fő volt.
A község addig Heves és Külső Szolnok egyesített vármegyéjéhez tartozott, majd 1876-ban a megalakult Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye közigazgatási területéhez csatolódott. Besenyszög az akkor kialakított jászsági alsójáráshoz, majd az 1923-ban szervezett szolnoki központi járás hatásköre alá tartozott. A falu 1871./18. tc. alapján kialakított nagyközség szervezeti formáját vette fel, és mint nagyközség Szászberek 1949-es elcsatolásáig állt fenn.